Papaver rhoeas L. Pipacs

Vetési pipacs, lúdmák.

Rendszertani besorolása:

A mákvirágúak virágúak rendjébe, azon belül a mákfélék családjába tartozó növény.

Drog:

A virág lángvörös színű szirma, Rhoeados flos vagy Papaveris rhoeados flos.

Hatóanyag:

Vízben oldódó festékanyag, -antocián, rhoeadin alkaloid, rhoeadinsav, nyálkaanyagok.

Leírása:

Egyéves (Th) növény. Hengeres gyökere vékony fehéres elágazó. Szára 30-60 cm magas, tőnél elágazó, hengeres és elálló serteszőrökkel borított. Szórt állású levelei pálhátlanok, élénkzöldek. A virág kinyílt állapotban 4-8 cm átmérőjű. A négy sziromlevele kettesével szemben álló, lángvörös színű. Termése sokmagvú, kopasz tojásdad alakú tok. Magvai vese alakúak fekete ibolyás színűek.

Miben segít?

A teáinkat szép pirosra színezi meg, egészségre ártalmatlan színezőanyagaival. Esztétikai hatása van a szemre. :)

Mit készítenek belőle?

Élelmiszereket színeznek meg vele: cukorkák, teakeverékek, szörpök. Gyógyászati jelentősége nincs, viszont teakeverékekben teaszépítőként alkalmazzák.

Irodalom a lélek gyógyszere:

Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben

Búza, búzakalász!
véle szél hadonász:
hajlik, lengedezik,
amíg cseperedik.
Búza, búzakalász.


Színe még nem arany:
mint a fű, csak olyan.
Szerte búzamező
zöld színben repeső,
- színe még nem arany.


Amíg érik a mag,
lassan, jó nap alatt,
- könnyű kis pipacsok
szirma, lángja lobog,
amíg érik a mag.


Messze virítanak.
Lenge szirmaikat
rázva vérpirosan,
mag felett magasan,
messze virítanak.


Tőlük piros a táj!
_"Ime itt van a nyár!"
Őket nézegetik,
szép csokorba szedik.
Tőlük piros a táj.


A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!

Aranyosi Ervin: Délibáb

Smaragdzöld mezőn szétterül
aranyszíne a napnak,
pipacsok vörös bársonya
áldoz a pillanatnak.
Szél lebben, fennen gólya száll
tenger hullámú égen.
Nyárfák sudárja út tövén
táncol a kósza szélben.
Lebeg a lég, remegve lép,
hullámát szerte szórja.
Tükrén mereng a nagy világ,
- valóság másolója.
A róna mása visszanéz,
tótágast áll a réten:
Az van itt lent, ami pihent
imént még fent az égen.


Lágy nyáresti szél
hozza felém a
tücsök ciripelését…


Lágy nyáresti szél
hozza felém a
tücsök ciripelését
s rezegteti a vén
diófa levelét
szirompuha bánatok
elborítanak, szívem
lassabban dobban
- emlékezem a
múltra, a derűre
s az őt követő
fekete borúra, mely
lelkem nyomja,
s feszíti.
- láttam az álmot,
ami édes volt és csodás,
mikor érett a búzakalász,
Ő ott várt, s fekete
hajába a szellő
kis forgókat fújkált,
kék szemével engem
csodált, s aranyló
búza között, piros
pipacsnak öltöztetett,
s fehér vászonra
így kerülhetett rózsás
arcom, s minden boldog
kacagásom. Lerajzolt
s megfestett. Szívem
csodálta e képet,
hisz a Nap fénylő
sugarait is letette
mind elém. Istenem
még sosem láttam
íly szép búzamezőt,
melyben tüzes, piros
pipacsként festette
le a féltve őrzött,
szerelmes nőt. Derűs
volt az égbolt, s a
Nap melegen ontotta
sugarát, de jött egy
gonosz, szürke felhő
s hideg-fényes gyöngyét
szórta szét, most
sírt igazán az ég.
Ő, az édes festő
fogta vásznát és
ment, szaladt a vén
diófa árnya alá, de
a festett képen a
piros pipacs már
nem csillogott, hanem
könnyezett. Hűs alkonyi
csönd s a mező fölött
a felhőkből már csak
permetező eső lett.
Búzakalászok hajoltak
jobbra-balra, s szegény
pipacs földig volt tarolva.
Már nem ragyogott sem
a mezőn, sem a képen
csak a festő meleg szívében.
Lágy nyáresti szél
hozza felém a
tücsök ciripelését…


Szeged, 2006. 01. 18.

Kasza Béla: Rabbá szabadulok

Jó reggelt, gyönyörűm,
mondom a pipacsnak,
piroslik lengető,
álmodozó szélben.

Vértelen könnyűség
árad e vörösből,
édes tisztaság a
nyújtózkodó fényben.

Ragyog a gyöngyharmat,
ölelés van benne,
fodrosodó vágyam
szerelembe taszít.

A tánc-kacér pipacs
selymes érintése
kibontja szívemet
és rabbá szabadít.


PIROSAN LIBBEN


Pajkos a pipacs, nem parázna,
pirosan ragyog szabadsága.
Szoknyája lebben, szél emelgeti,
ragyog a napsugár, mert szereti.


JÚNIUSI SZÍNEK


Pipacslik a búzatenger
út menti szegélye,
kalász sárgul szerelemben.
Kenyerünk reménye.

Pipacsok tánca

Szögesdrót mellé
pipacsot ültettem,
szemérmesen nőtt,
lélekkel neveltem.
Most kinyílott,
szirmai csodaszépek,
örömére szemnek,
szellőnek, fénynek.
A három pipacsszál
pirul, táncol lengén,
én meg csak bámulom,
mindent elfeledvén.

Pipacsnyi küldetés

Piros lett a mai szombat,
kinyíltak a pipacsok.
Mikor megláttam az elsőt,
megkérdeztem: Ki van ott?

Én vagyok, a vérszín szoknyás,
isten-álmú lányvirág.
Azért nyíltam, hogy ettől is
szebbé váljon a világ.



EGY SZÁL PIPACS


Egy szál pipacs csak a kertem,
fénynek volt az arája,
földre hullt a piros szirom,
szélnek lett a babája.

Kell a rózsa

A pipacs az szívet gyógyít,
szelíd virág, áldott, kedves,
nem hazudik, talán lódít,
szemérmesen, félve kellet.

A pipacstól szebb a rózsa,
illata is többet sejtet,
viszont átkozott a csókja,
öleléskor sebet ejthet.

Mindamellett kell a rózsa,
tövisek közt lélegezni,
halál-édes, forró csókban
szépségétől elvérezni.

Száz szerető

Pipacs, katáng s minden virág
ölelgeti a szép nyarat,
nem férek el a bőrömben,
szívem fellegekig szalad.

Száz szeretőm van a kertben,
velük a csók ragyog, dalol.
Gyermeklátó az Úristen,
ahogy néz a meggyfa alól.


Kasza Béla versek még itt...

Andonika : Pipacsok a hold fényében

Pipacsok a hold fényében

Nyár közepén, ha az este
Elpihen a réten
Varázslatos csoda készül
Sápadt hold fényében.

Tücsök mester hangol, halkan
Cirpen hegedűje,
Lágyan zengő szép fuvolán
Szól a fülemüle.

Pipacsok a hold fényében
Tündérlánnyá válnak,
Piros selyem szoknyácskában
Tündértáncot járnak.

Rét közepén ezüstfényben
Ízzik a vadrózsa,
Táncol, hajlong körülötte
A tündérek csokra.

A zenekar játszik egyre
Lengő rózsaágon,
Az est múlik és a hajnal
Nincsen mire várjon.

Így a holdfény elbúcsúzik,
Harmatkönnyet hullat,
S a tündérek estig újra
Pipacsokba bújnak.

Hárs László : Miért piros a pipacs?

Hol volt, hol nem volt, valaha égen, régi időkben volt egyszer egy szántóföld. Szántóföld szélén, ároknak partján tengődött egy szál haloványkék pipacs. Úgy ám, haloványkék! Mert akkoriban, réges-régen, az az első szál pipacs, amely kidugta fejét a földből, haloványkék szirmokat tárt a nap felé, s ki tudja, tán mindmáig haloványkék is marad, ha nem esik meg az eset, amelyet most elmondani készülök, de megesett, meg bizony, s így esett...

Úgy esett, hogy az a pipacs széttekintett a világban, megfürdött a napsugárban, s gyöngéd szirmait kitárva így sóhajtott a hév nyárba: "Be szépséges szép világ, ó be boldog minden élő!"

Hát amint így sóhajtozott, ámuldozott, bámuldozott; rácsodálkozott a szőke, hajladozó búzaföldre. Búzaföldön, ért vetésben, a hév nyári napsütésben félmeztelen emberek görnyedeztek. A sereg háta mögött egy pocakos, nagy potrohos hajcsár lépdelt, s bőrkorbácsot suhogtatva így kiáltott: "Hé! Rabszolgák! Dolgozzatok, annyit mondok! Máskülönben a hátatok megkóstolja a korbácsot!"

A kis pipacs fakó szirma megremegett, mintha sírna. Pipacs-szíve megsajdult, ha szólni tud: feljajdul. Így csak nézte, némán nézte, fájdalomtól megigézve, a rabszolgák hogy görnyednek, homlokukról hogy hullanak sűrű záporban a cseppek. És amint a temérdek búza végébe értek, egyikük - a legsoványabb, legkínzottabb, legfáradtabb - mély sóhajjal lerogyott az árokparton megpihenni. Homlokáról egyetlen csepp veríték a földre hullott, azaz dehogyis a földre, egyenest a szál pipacs haloványkék szirmaira. Hát abban a pillanatban, ahogy az a sós csepp érte, a kék pipacs ím színt váltott, kékből váltott hófehérre.

Fehér pipacs megborzongott, mint amikor hűs szél támad, s virágszívén végigsuhant igaz részvét, fájó bánat. Ámde akkor odarontott az a kövér, az a hájas. Átkozódott, szitkozódott, bőrkorbácsát suhogtatta, s fene dühvel így kiáltott: "Hé! Rabszolga! Fel! Munkára! Ha nem mégy, nagy lesz az ára!"

S azon nyomba', hogy kimondta, bőrkorbácsa suhogott, megsuhogva lecsapott. Meg se jajdult, akit vertek, korbács nyomán vére serkent, s egyetlen csepp piros vére földre hullott...Azaz dehogyis a földre! Egyenest a szál pipacsra, szirmára, a hófehérre. S hát abban a pillanatban, ahogy az a csepp vér érte, fehér pipacs ím színt váltott, fehérből vált vérpirosra.

Piros pipacs megborzongott, mint amikor vihar támad. S virágszívébe költözött égő harag vörös lángja. Jöttek esők,hogy lemossák, záporok, hogy eláztassák azt a vérszínt, de hiába, mindhiába, a pipacs az piros maradt, mint a lánggal égő harag.

Régen esett ez az eset, piros pipacs már azóta sok magvát a szélbe szórta, s árkok, partok oldalán itt is, ott is pipacs nyílik, és vérpiros valahány.