A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vizelethajtó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vizelethajtó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 30., csütörtök

Sambucus nigra L. - Fekete bodza



Bodza, gyepűrózsa, bodzabokor, bodzafa, bojza, bocfa, csete, fái bodza.

Rendszertani besorolása

Mácsonyavirágúak rendjén belül a bodzafélék családjába tartozó évelő növény.

Drog

A virág - Sambuci flos, levele és érett termése Sambuci folium et fructus.

Hatóanyag 

Magas a C-vitamin tartalom, ezen kívül még megtalálható benne az A-, D-, E-, B6- és B12-vitamin is. Az ásványi anyagok közül nagyobb mennyiségben vas és kálium található benne, valamint cink, réz, szelén, tiamin, foszfor, kalcium, riboflavin. A bogyó fogyasztásánál minden esetben figyeljünk oda, hogy csak értetten együk, mert az éretlen gyümölcs cianid-ot tartalmazhat, ami mérgező.

Leírása

Cserje, de olykor 2-3 méter magas fácskává is fejlődik. Összetett levelei keresztben átellenesek, nagyok, páratlanul összetettek, a levelet alkotó levélkék tojásdadok, a szélük fűrészes. A bodza egyes virágai kicsik, fehérek-sárgásfehérek, erős illatúak, és úgynevezett álernyőben csüngve alkotják a közismert, tekintélyes méretű virágzatot. A virágzásra legtöbbször május-júniusban kerül sor, a termések csonthéjas, 2-3 magvas, fekete bogyók. Mérsékelt éghajlati övön mindenfelé elterjedt, ismert, évezredek óta felhasznált növény.

Miben segít?

A parasztgazdaságokban a fekete bodza minden részét hasznosították valamire, ezért nemcsak megtűrték a ház körül, hanem sarokba ültették is. Díszként is szolgált, de a legfontosabb természetesen a virágjának, termésének, kérgének, levelének a gyógyhatása volt.

A növény egyik gyógyhatású része - a virágzat, amely elsősorban flavonoidokat, szaponinokat, nyálkaanyagokat, némi illóolajat, nagyon kevés ciánglikozidot tartalmaz. A bodza friss termésében szerves savak mellett cukrok és C-vitamin is van. A virágdrog sokféle hasznosítása ismert. A bodzatea nyugtató, izzasztó vagy vizelethajtó teakeverékek alkotója lehet, a virágzatból üdítőital készíthető. A termése gyümölcssavakat, vitaminokat, cseranyagot, antocián-festékeket tartalmaz. A bogyókból lé, szörp, kiváló lekvár készíthető, izzasztásra, vizelethajtásra, székrekedés ellen jól használható, de a bogyók gyógyhatásai közé sorolható az álmatlanság, a migrén, a fájdalmas ideggyulladások elleni alkalmazás is.

A bodzacserje levele cseranyagot, gyantát, szambucin-alkaloidát, szambunigrin kéksavat, A-provitamint tartalmaz. Teáját reumás bántalmak ellen, továbbá vizelethajtónak, izzasztónak, lázcsillapítónak használják, koszorúér-betegségben szenvedők időnkénti légszomjának csillapítására is ajánlják.

A bogyóból készített tinktúrát már Hippokratész óta használják hashajtóként, de vizelethajtó hatása is jól ismert. Emellett a benne lévő vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően véd az influenza ellen. A bogyóban lévő flavonoidoknak köszönhetően hatékonyan csillapítja az ízületi fájdalmat és csökkenti a gyulladást.



Kérgét a népi gyógyászatban féregűzésre használják.

Mit készítenek belőle?

Bodzalimonádé és a bodzaszörp: Nagy kancsó limonádét készítünk, és abba néhány jól megmosott virágot áztatunk. Néhány óra múlva kellemes, muskotályos ízzel gazdagodik limonádénk, és kész van a pompás, tisztító és gyógyhatású frissítőital. A bodzaszörp receptje is ezen alapul, csak, mivel hígítva fogyasztják majd, jóval több cukorral, citrommal, - és ha télire szánják - tartósítva készül.




Bodza ital: 4-5 l italhoz: 8-10 fej bodzavirág (főzni nem kell), 2 citrom 3-4 ek. cukor vagy édesítőszer. A bodzavirágokat jól meg kell rázni, hogy a piszok és a bogarak kihulljanak belőlük, utána alaposan megmossuk őket. Egy nagy fazékba vagy üvegbe rakjuk, és felöntjük 4-5 liter vízzel. Hozzákeverjük a cukrot, majd a citromokat forró víz alatt jól megmossuk és cikkekre vágjuk. Beletesszük a bodzás lébe, 1 napig állni hadjuk, majd vászonruhán átszűrjük. Hűtőben kicsit lehűtjük és azonnal fogyaszthatjuk. Meleg időben az egyik legfinomabb frissítő!

Bodzadzsem: Az érett, fekete bodzát vízzel leöblítjük és leszemezzük. Egy kg gyümölcshöz 80 dkg cukorból 2 dl vízzel sűrű szirupot főzünk, belekeverjük a gyümölcsöt, és erős tűzön addig főzzük, amíg kissé sűrűsödni nem kezd. Forrón üvegekbe töltjük, lekötözzük és száraz gőzbe rakjuk. Köhögés elleni házi szerként is fogyasztjható!



Bodzalekvár: Elkészítés: A 2kg bogyótermést leszemezünk, majd alaposan megmossuk, és kevés vízben felöntve puhára főzzük. A megfőtt szemeket egy szitán átpréseljük. Az így kapott gyümölcshúshoz hozzáadjuk az 1,5 kg cukrot, a 3 db citrom kifacsart levét, és elkezdjük összefőzni. Forrástól számítva közepes lángnál még 20 percet át főzzük, majd üvegekbe töltjük. Az üvegeket fém fedővel zárjuk, majd fejre-állítva hagyjuk néhány percen át, végezetül száraz dunsztba tesszük az üvegeket.

Bodzavirág palacsintatésztában: -1 tojás felhasználásával a szokásosnál kissé sűrűbb palacsintatésztát készítünk, amit egy-két kávéskanálnyi vaníliás cukorral és citromhéjjal ízesítünk. A bodzavirágokat alaposan megmossuk, majd lecsöpögtetjük. Egy serpenyőben ujjnyi olajat hevítünk. A bodzavirágokat a tésztába forgatjuk, majd az olajban addig sütjük, amíg a tészta szép aranyszínűvé nem válik. Porcukorral hintve tálaljuk.



Bodzaleves: A bodzabogyókat (1/2 l) szitán áttörjük, szűrjük, majd 1/2 l vízzel, 4-5 evőkanálnyi cukorral főzzük. Ízesítjük 2 dl fehérborral, kávéskanál citromlével ízesítjük. Jéghidegen tálaljuk.

Bodzás omlett: Simára keverünk 120 g lisztet, 3 tojást, csipet sót, 1 evőkanál olvasztott vajat, 1 evőkanál sört, 2 evőkanál tejet (vagy tej nélkül 3 evőkanál sört-, ha van barna sörünk, az jobb). 20-25 teljes virágzásban lévő virágzatot a tésztába merítünk és forró zsiradékkal teli serpenyőbe tesszük úgy, hogy a virágzat legyen lefelé. A még kiálló virágzati tengelyt levágjuk, majd megfordítva a másik oldalát is aranysárgára sütjük. Cukorral beszórva melegen tálaljuk.

Fánk bodzavirággal:

8 nagyobb bodzavirág
3 dl langyos tej
55 dkg finomliszt
5 evőkanál barnacukor
5 dkg vaj
3 dkg élesztő
2 tojássárgája
egy alma apróra reszelve
egy csipet fahéj
egy csipet cukor

A langyos tejben elkeverjük a barnacukrot és megfuttatjuk benne az összekevert élesztőt. Amikor az élesztő felfutott, hozzáadjuk a liszthez. A puha vajat, a cukrot, a csipet sót a tojássárgájával habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és simára dolgozzuk. A megmosott, megszárított bodzaernyőkről lecsipegetjük az apró virágokat, és az apróra reszelt, lecsepegtetett almával hozzádagasztjuk a tésztához. Egy tálba rakjuk, és lefedve duplájára kelesztjük. Ha megkelt, akkor lisztezett deszkára tesszük és kb. másfél centisre nyújtjuk. Kisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Rakjuk papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot feligya, és még melegen, porcukorral meghintve tálaljuk.

Bodzakocsonya: A bodzabogyókat megtisztítjuk. Vízzel (1/4 l) leöntve addig főzzük, amíg a szemek szétfőnek. Ekkor szitán áttörjük, 1 kg bogyóra 800 g cukrot számítva, a keveréket addig főzzük, míg a tányérra cseppentett lé meg nem kocsonyásodik. Üvegbe töltjük, és lekötve száraz gőzbe tesszük.

Bodzavirágbor: Az 1. liter lemorzsolt bodzavirágot rozsdamentes fazékba tesszük, 1 kg cukrot és 1 karikára vágott citromot rászórunk, majd 3 liter lobogó vízzel leforrázzuk. Ha kihűlt, 50 g élesztőt adunk hozzá, egy éjszakán át állni hagyjuk, majd másnap leszűrve üvegekbe töltjük, gyengén ledugaszolva hűvös helyre tesszük. Ne aggódjunk, ha az érlelés alatt pukkanást hallunk, mindig dugaszoljuk vissza az üvegeket.

Fotó: Biokontroll Hungária

Bodzabogyóbor: A13 kg leszemezett, érett bodzabogyót, 30 g szegfűborsot és 60 g gyömbért 1 óra hosszat 50 l vízben főzünk. Fakádba 22 kg cukrot öntünk, majd erre szűrjük át a főzetet, miközben a bogyókat megtörve szitán átnyomkodjuk. 125 g borélesztőt adunk hozzá és 2 napig állni hagyjuk. Átfejtjük hordóba, kotyogóval lezárjuk, két-három naponként megkeverjük a készülő bort a hordó mozgatásával. Ha kiforrott, 2-3 liter borpárlattal feljavítva véglegesen lezárjuk és 4 hónapig érleljük. Ha kész, palackokba fejtjük. Kiváló forralt bor készíthető belőle a következő módon: bodzabort és bodzaszörpöt egyenlő mennyiségben összekeverünk, fahéjjal, szegfűszeggel, citromszeletekkel ízesítve felforraljuk, melegen kínáljuk. 

Bodzavirágpezsgő: Rozsdamentes fazékban 5 liter vízhez 750 g cukrot adunk 1/4 liter borecet társaságában. Kb. 5, karikára vágott citromot, 12-15 db jól fejlett, szárak nélküli bodzavirágzatot, kis csomóba kötött, még nem virágzó szagos mügét adunk hozzá. Az egészet jól összekeverjük. Kb. fél óra után a szagos mügét kivesszük a folyadékból. Ezután a pezsgőalapanyagot 8 napig állni hagyjuk, de minden nap egyszer megkeverjük. Ha az előírt idő eltelt, leszűrjük, és tisztára mosott pezsgőspalackokba töltjük a folyadékot. Ledugaszoljuk, és a dugót drótkosárral lekötjük. 14 napi hűvös helyen való érlelés után fogyasztható az ital.

Bodzabogyópezsgő: A 3 kg szemezett bodzabogyót megtörünk, rozsdamentes edényben, 8 l vízzel, 1,5 kg cukorral, 3 db szeletelt citrommal, 1-1 db kálmos- és gyömbérgyökérrel és néhány szem szegfűborssal összekeverjük. Néhány napig állni hagyjuk, de közben legalább egyszer jól megkeverjük. A folyadékot gondosan leszűrjük, pezsgősüvegekbe töltjük, gondosan ledugaszoljuk, a dugót drótkosárral lekötjük. 14 napi hűvös helyen való tárolás után fogyasztható.

Fotó: Berugok.hu


Bodzapálinka: Az 1,5 kg szemezett bodzabogyót 1/4 l vízzel, 1/2 kg cukorral, 1 db vaníliarúddal 1 óra hosszat közepes lángon főzünk. Ha kész, szitán fazékba szűrjük. Kb. 1 napig csepegtetjük. Következő nap a szűrletet felfőzzük, majd lehűtjük. 1/2 l 96%-os alkohollal összekeverjük, palackokba töltjük, lezárjuk. 1-2 hónapig érleljük. Nemcsak koccintásra jó, a szakácsművészetben flambírozásra, ecetek ízesítésére, esetleg mártás készítésére is használhatjuk.

Bodzaecet: Befőttesüveget megtisztított, frissen szedett bodzavirággal megtöltjük, majd borecettel színig töltjük. Kb. 2 hétre napra vagy meleg helyre tesszük. Leszűrjük, kis üvegekbe öntjük szét. Halételek ízesítésére használjuk fel.


Fontos!

A fekete bodza rokona, a gyalogbodza (Sambucus ebulus) nem fogyasztható, fajtársával való összetévesztése általában enyhe lefolyású, hányással-hasmenéssel járó növényi mérgezést okozhat, amely elsősegélyt vagy orvosi segítséget nem igényel. Ugyanis nemcsak levelei, de éretlen gyümölcsei is cián-glükozidokat (sambunigrin, prunasin) tartalmaznak.

Megismerhető arról, hogy a gyalogbodza csak kivételesen nőhet meg másfél méternél magasabbra, levelei nem tojásdadok, hanem hosszúkásak, virágai kellemetlen illatúak, mindig a szár végén lévő bogernyőt alkotnak, szintén fekete bogyótermései - eltérően a fekete bodzától - felálló terméscsoportban állnak.


Irodalom a lélek gyógyszere

Móra Fernc - GEORGIKON

Három angyal fejem felett:
egyik megőriz engemet,
a másik szemem lezárja,
a harmadik lelkem várja.

KÜLÖN FEJEZET A BODZÁRÓL

Ha visszanézek esztendeim ködbe mosódó alléjába, a legvégén egy bodzafát látok. Azon túl nincs semmi, hanem erre a kaszvadt öreg fára elég tisztán emlékszem. Úgy gubbasztott a pernyésgödrök szélén, mint valami szürke boszorkány. A koronáját nem látom, akkor nekem elérhetetlen magasságban volt az, de a töve körül nagyon otthon vagyok. Soha olyan kövér giliszták nem lesznek többet a világon, mint amilyeneket ott lehetett találni. Akkor általában sokkal kövérebb volt a világ, mint az újkorban. A tyúkok is, akik ott kapargáltak a nyirkos földben, és első szerelmem is, Kamilla, a kántor leánya, aki, azt hiszem, inkább lopott dióimért, mint egyéni kiválóságomért volt hozzám kegyes. Szerencse, hogy az ilyesmire csak akkor jön rá az ember, mikor elmén a haja, és megjön az a tehetsége, hogy humort tud tettetni. Kamilla kitanult nő volt már akkor, talán ötéves is lehetett, mindenesetre öregebb és tapasztaltabb volt nálam, és ösztönösen tudta azt az igazságot, amit nekünk, ostoba férfiaknak mindig újra kell tanulnunk, hogy a nők többnyire a férfiak gyönge ellenállásának esnek áldozatul.

A vezetéknevét különben már nem tudom Kamillának s életíróim számára csak annyit jegyezhetek föl, hogy kócos, fekete sörénye volt és szögletes, nagy feje, mint a shettlandi póniknak. De talán nemzetgazdasági vonatkozásainál fogva fontosabb ennél az az emlékem, hogy egyszer az édesapám a bodzabogyóból pálinkát akart főzni. Nem az auri sacra fames* bántotta szegényt, hanem a fantáziája nem hagyott neki nyugtot, amely a subákra is mindig olyan cifraságokat varratott vele, amik többe voltak neki, mint amennyit értek. Úgy emlékszem, a bodzaszüretre is ráfizettünk, mert a bodzából nem lett ákovita, de míg vesződtünk vele, a szilvatermésünk mind ott rohadt a fa alatt. Olyan fátum, amely azóta énvelem is többször ismétlődött már e világi életben.

Íme, ennyi emlék köt engem a bodzafához, de azért nem mondhatnám, hogy valami különös kegyben áll előttem ez a fává gyökeresedett tót deák. Mert határozottan van benne valami tótos, akár mikor a széles, lapos virágkalapjával integet, akár mikor az érett fekete bogyóival vigyorog. A ravaszsága meg tiszta szláv nemzeti vonás, azt látom itt az erdőben is. Egészen úgy sompolyog be a szabad fák társadalmába, mint ahogy Heraclius császár idejében a zsupánok beszivárogtak Attila gazdátlan uradalmába.

A nép szíveli a bodzát, mert igénytelen, mint ő maga, és ha haszon nincs is belőle, gondot se kell rá viselni. Az erdőszélben tanyák vannak, és rendesen minden tanya körül ott kujtorog a bodza, mint a legprimitívebb díszfa. Hívni se kell, megtelepszik magától, és mindenütt jól érzi magát, ahol embert érez.
Igen, csakhogy jóravaló bodza ismeri a polgári kötelességét. Akármit tanít a bodzák katekizmusa, ő is csak avégre van a földön, hogy a magja ki ne vesszen. S nem is lehetne mondani, hogy a bodzát megmételyezték volna Malthus tanai. Senki sem látott még bodzát, amelyik csak egy bogyót termett volna. Millió bogyót terem, és abban hárommillió mag van. Szóval megvan benne a jó szándék, hogy egy nagy bodzáskertté változtassa a világot kelettől nyugatig.

Szerencsére az Isten csak tehetséget adott neki, de módot nem adott hozzá. A bodza pelyhe nem repül, mint a nyárfa pelyhe, vagy a juhar monoplánja, a szél szét nem rázza, mint az akáchüvely magját. Ha lepotyog a fáról, abból a bodzanemzetségnek nem sok haszna van, mert az anyabodza nem olyan bolond, hogy életében kiadja a jusst a gyerekeinek. Egy-két mag ha kikel is a fa tövében, de meg nem nevelkedik. Bodza anyó elfogja előlük a napot, és elveszi az ennivalót.

Mit tesz most a ravasz bodza, hogy dominiumhoz juttassa magzatjait? Hát bizony fuvarral szállíttatja el őket hetedhét fa ellen. Fuvarosnak a verebet szerzi meg, ezt a világ szemtelenjét, aki mindig ott lebzsel, ahol embert érez. Szólni ugyan nem tud hozzá a bodza, de az anyai szeretet találékony. Fekete bogyóba bújtatja a magjait, s hogy még szembetűnőbbek legyenek, vérpiros pólyakötő kocsánkákon lógatja őket. Mégpedig sokat együtt, fürtöstől, hogy már messziről szemet szúrhassanak a verébnek.

- Itt vagyunk, kövérek vagyunk, édesek vagyunk, ide gyere csak!

A veréb szót fogad, és szemelget az istenterítette asztalon:

- Csip-csup - mondogatja afféle elégedettséggel, amilyennel az ember a hústalan napi ebédet dicséri.   Csip-csup szemecskékkel töltözni is jobb, mint éhen kódorogni.

Hirtelen egy ajtó csapódik valahol. Vércse vijjog a magasban, vagy macska ugrik le a góré tetejéről. Surr - a veréb fölrebben, és suta szárnyaival bevágódik az erdőbe. Nem éppen messze, mert a nagy utazásnak nem barátja, de olyan sietve, hogy a borravalót csak röptében petyegteti el, és a száját se ér rá megtörölni, egész az akácfáig. Ott azonban az az első dolga, hogy a csőrét, amelyben megtapadt egy-két ragadós bodzamag, hozzádörzsöli az ághoz.

A többihez aztán neki már semmi köze, noha a bodzamag pályafutása még nincs befejezve, sőt csak most kezdődik. Az ágról lepereg a földre, de csak a színére. Neki pedig, szegénykének, ha meg akar élni, beljebb kell kerülni a jó meleg és puha bölcsőbe. Ezt a dajkaszerepet a tyúkocska végzi el, aki ott tesz-vesz a fa alatt s addig kipirgél-kapargál, míg a bodzamagot betemeti földdel. Bodzaanyó most már nyugodtan vetkezhet neki a téli álomnak: faja fönnmaradása biztosítva van.

A veréb öt-hatszáz méternél mélyebben nem megy az erdőbe. Idáig a tyúk is elkalandozgat a tanyáról. Ennél kintebb sehol sem látni bodzát az erdő fái közt, de ezen a körön belül lépten-nyomon találkozni a kis bodzasuhancokkal.

Hát ilyen stréber teremtés ez a bodza. Íme, még itt is külön fejezetet módolt ki magának.

* Az arany utáni átkozott éhség.

Letölthető:

2013. május 8., szerda

Adonis vernalis L. - Tavaszi hérics



Táragy, táragy-gyökér, kaporrózsa.

Rendszertani besorolása

Boglárkavirágúak rendjén belül a boglárkafélék családjába tartozó évelő növény.

Drog


Virágos hajtása - Adonidis vernalis herba, amely nincs kereskedelmi forgalomban erős hatása miatt.

Hatóanyag

Szívglikozidok: adonitoXin, adonidozid, adonivernozid, kumarin, szaponinok, flavonoidok. Cukoralkohol, akonitsav, gyanta, zsír, fitoszterin és kolin.


Leírása


Évelő növény, feketés-barna, rövid, ferdén álló gyöktörzse van, amelyből erednek a gyökerei nagy számban. Magassága 15 - 50 cm közötti lehet, leveles szárral, végálló sárga színű virággal, amely márciustól-májusig pompázik. Termése aszmag 4-5 mm hosszú, visszás tojásdad, sárgásbarna vagy zöldes szürkésbarna színű, -lassan csírázó. Növényként maghozama 30-150 db.





Miben segít?


Szívre ható erős hatású - cardiotikum. Nyugtató hatású és vizelethajtó, vérnyomáscsökkentő. Erősen mérgező, így a legelő állatok kerülik. Népi gyógyászatban - gyöktörzsét vizelethajtó, szívnyugtató, koszorúér-tágítókény alkalmazták.  Hatóanyagai miatt a XVI - XVII. században nagy mennyiségben gyűjtötték Thüringiában. Innen ered a régi népi elnevezés a „táragy-gyökér”.



Mit készítenek belőle?

Standardizált gyógyszeripari készítményeket, enyhébb és közepes hatáserősségű gyógyszereket. Felhasználása korlátozott! Felszívódási mértéke bizonytalan rövid hatásmechanizmussal.  Háziszerként nem használható!

Irodalom a lélek gyógyszere
  
Csukás István: Virágmondóka


Hérics,
hunyor,
iringó,
tavasz vizén elringó,
szellőt űző sarkantyú,
hó-ködmönön karmantyú,
sárga, kék, zöld villanás:
évszakok szemaforjele,
moccanatlan utazás.

Könnyű égnek nekivág,
éren át és réten át,
száll a bürökgémorr, sőt,
hasítja a levegőt,
lentről nézi őt:
lándzsás útifű,
borzas turbolya,
folyondárszulák,
s a bús májmoha.
Repül, de hova?
Repül, de hova?

Hömpölygő zöld folyamon,
málló talajon,
hasal a nyár ingó békatutajon.
Földi tömjén füstje száll,
csavarodik,
kavarodik,
mintha volna illatos szakáll.

Totyog,
lépked,
ide kipp,
oda kopp,
fehér libatopp.

Erdő mélyén szimatol
nehézszagú gólyaorr,
tudatáig nem hatol:
rajta kívül senki sincs
se közel, se távol,
hiába is szimatol.

Üröm,
pimpó,
rókasás,
kellemetlen útitárs,
üröm: keserű,
pimpó: tikkasztó,
rókasás: kezet-lábat elvágó.

Kapaszkodik pap palástba,
nadrágszárba,
szamár gubanc bundájába,
villog sárgán, rémesen,
a vajszínű ördögszem.
Bár nincs neki diplomája,
mégis nagy a tudománya,
ha itt fáj és ha ott fáj,
meggyógyít a varjúháj.

Lélegzik a tüdőfű,
közben mereng ő,
lélegzéshez legjobb a
hegyilevegő!

Kígyószisz felsziszeg:
ó gegek, ó vizek!
Kornistárnics recseg-ropog:
hol vannak a bombardonok?
Hallgat mélyen, mint a kuka
macskafarkú veronika.

Bokormélyi remete,
szól a pemete:
elsüllyed az új ladik,
ha nincs feneke!
Monilia,
imola,
a nap
estbe
fordula.

Vizenyős félelem,
őszi oroszlánfog,
megretten a nyúlárnyék,
didereg, vacog.
Az ég szürke lesz,
bizony szürke lesz,
s fehér lesz majd a rét.
Esengjünk erősen
újabb tavaszért.




Letölthető:

2012. március 12., hétfő

Taraxacum officinale - W. ex W. - Pongyola Pitypang

Asszonyhűség, barátfej, békasaláta, bimbófű, buborékfű, ebtej, éjjeli lámpa, 
férfihűség, gyermekláncfű, hányóra, kácsavirág, kákics, kikirics, kislibavirág, 
kopaszbarát, kotlóvirág, kutyatej, lámpavirág, májusi virág, női hűség, pampula, 
papatyi virág, papvesszeje, pilisfű, pimpam, pimpamparé, pimpimparévirág, 
pimpó, pipevirág, pippang, récevirág, sárvirág, Szent János füve, 
tyúkvirág, vénasszonyvirág, zsibavirág.  


Rendszertani besorolása

A fészekvirágzatúak rendjébe, a fészekvirágzatúak családján belül nyelvesvirágúak alcsaládjába tartozó növény.

Drog


A gyökérdrog. Taraxaci radix, a levéldrog: Taraxaci folium, a gyökértörzsből és tőlevélből álló drog: Taraxaci herba cum radix.

Hatóanyag

Triterpén, keserűanyag a laktukapikrin, C, A, B-vitaminok, szaponin és kállium.

Leírása

Évelő (H), tőrózsás növény, melynek vastag, húsos, tejnedvet tartalmazó gyökere van. Többfejű,-hengeres, -egyenes gyöktörzse minden egyes ágából tőlevélrózsát és több, egyfészkű tőkocsányt fejleszt. Számos levele felálló vagy lefekvő, 10-20 cm hosszú. Alakjuk megnyújtott visszás tojásdad. Ritkán épek, rendszerint kacurosak vagy öblösen fogasak, lefelé görbülő fogakkal, háromszögű vagy keskeny szeletekkel. A levelek a nyélre hosszan lefutók. A tőkocsány 5-10 cm magas, csöves. A virágzat (fészek) 20-25 mm hosszú, 30-35 mm átmérőjű. A virágok aranysárga színűek, csak napos időben nyílnak áprilisban. Érett kaszattermését bóbiták segítségével szél elröpíti, ha nedves talajra hull rögtön csírázásba kezd.

Miben segít?

Epehajtó, vizelethajtó.

A pitypangot már az ókorban is használták a gyógyászatban, ma is gyűjtik ilyen célból levelét és gyökerét. Gyomor- és bélbetegségekben étvágyjavító és emésztést elősegítő. Magas kálium- és savanyú triterpénszaponin-tartalma miatt jó vizelethajtó is.
A népi gyógyászatban igen elterjedt, több étvágyjavító és vizelethajtó teakeverék állandó komponense, emellett máj- és epebetegségeknél is használják. Gyökere megpörkölve feketekávé-pótló. Élelmezési jelentősége a választék bővítésében van. Nyugat-Európa több országában fogyasztják halványítva és halványítás nélkül salátának és főzeléknek.
A népi gyógyászatban több mint 500 különböző néven ismerik, tavasszal a kankalinnal, csalánnal együtt a legelső gyógynövények egyike, amelyekkel megkezdhetjük a szervezet méregtelenítését. Nemcsak nagy (4-5%) káliumtartalmú levele, hanem feldarabolt gyökere is kiváló főzelék alapanyag párolva.

Mit készítenek belőle?

Pitypangsaláta

25 dkg pitypanglevél, 20 dkg márványsajt, 10 dkg füstöli szalonna, 10 dkg vajban pirított kenyér, 2 evőkanál tejszín, 2 héjában főtt burgonya, 1 gerezd fokhagyma, ecet, só, bors.
Egy nagy tálban összekeverjük a tejszínt, ecetet, a szétdörzsölt fokhagymát. Hozzákeverjük a megtisztított pitypangot, az apró kockára vágott főtt burgonyát és az ugyancsak apróra vágott sajtot. A szalonnát előzőleg 5 percig vízben kell forralni és utána szárazra törölni. Tálalás előtt serpenyőben megpirítjuk a füstölt szalonnát, és az apróra vágott kenyeret, majd mindkettőt a salátába keverjük.

Pongyolapitypang-főzelék

Lehetőleg a fiatalabb és zsengébb leveleket (500 g) gyűjtjük be. A levelek kemény csúcsát levágjuk, és a leveleket legalább egy fél óra hosszat vízben főzzük. A vízből szűrővel kiszedjük, lecsöpögtetjük, majd finomra vágjuk. Lábosba szórjuk, húsleves levével felöntjük, csipetnyi sóval ízesítjük, 2-3 evőkanál pirított zsemlemorzsával összeérésig pároljuk, vagy 100 g vajon, csipet sóval és borssal puhára pároljuk, majd 1 kanál lisztet rászórva, néhány kanál húslével felöntjük, ezt követően még kb. negyedóra hosszat főzzük. Frissen tálaljuk, mint a spenótot. Resztelt burgonyával, fasírttal vagy sült virslivel fogyasztjuk.

Párolt pitypangfej

Ezt az ételt ínyencmestereknek ajánljuk, íze a bimbóskelhez hasonlít. A levélrózsák közötti fejletlen fészekvirágzatokat gyűjtjük össze. Ezeket a sárgás színű, összehajló „bimbókat” kb. 3 percig, lobogó vízbe szórva főzzük, majd vajjal, sóval, szerecsendióval ízesítjük. Előételnek vagy körítésnek tálaljuk.

Pitypangpüré

A fiatal pitypangleveleket felfőzzük, szitán lecsöpögtetjük, finomra vágjuk, húsleves levében megpároljuk, liszttel behabarjuk. Sóval, borssal fűszerezzük. Forró tejszínnel meglocsoljuk.
Vegyes pitypangsaláta. Olajból, borecetből vagy citromléből kevés só hozzáadásával salátaalapot készítünk. Ehhez apróra vágott zöldséget, (pl. petrezselyem, hagyma, metélőhagyma, medvehagyma) és szükség szerint finomra őrölt fűszert: kakukkfüvet, repkényt (nagyon keveset), majoránnát, bazsalikomot adunk. ízlés szerint más fűszereket is felhasználhatunk, így köményt, ánizst, koriandert, borágót, borsfüvet, lestyánt, zsályát, levendulát, rozmaringot. Ezekhez esetleg egy szétnyomott főtt burgonyát adunk. A finomra vágott zsenge pitypangleveleket a pácba tesszük, jól átforgatjuk és legalább egy órán át, ha van időnk, tovább állni hagyjuk.

Pongyolapitypang-saláta

olvasztott vajban. 250 g fiatal pitypanglevelet megmosunk, finomra vágjuk, majd sóval, borssal ízesített olvasztott vajjal leöntve 30 percig állni hagyjuk, közben fokozatosan lehűtjük. Az ízesítést ecet vagy citromlé hozzáadásával fejezzük be.

Pongyolapitypang-saláta póriasan

A tál alján egy fokhagymagerezdet szétnyomunk, erre 2-3 evőkanál olajat, 1-2 evőkanál ecetet, 1 teáskanál mustárt, sót és csipetnyi cukrot adunk, simára keverjük. Ebbe a salátaöntetbe kb. 150 g alaposan megmosott, lecsepegtetett, zsenge pitypanglevelet teszünk, majd tálalásig állni hagyjuk (kb. 30 perc).

Pongyolapitypang-saláta parasztosan

Meleg, fokhagymával kikent lábosba szórjuk a pitypangleveleket majd vörösborecetben megforgatva, csipet sóval és kevés borssal meghintjük. Tálalás előtt ropogósra pirított füstölt szalonna-szeletekkel díszítjük. Franciaországban ezt a salátát fokhagymaszeletekkel eszik.

Pitypangfejsaláta

A még „bimbózó” virágzatot (200 g) keresztben finom szeletekre vágjuk, csipet cukrot, kevés sót, 1 kis, finomra vágott hagymát adunk hozzá. 2 vagy 3 szelet finomra vágott angol szalonnát ropogósra pirítunk. Ha kész van, kivesszük a serpenyőből és a forró zsiradékba 2 evőkanál borecetet öntünk. Ha felforrt, a felaprított pitypangfejeket beleszórjuk és összekeverjük. A salátát összevágott kemény tojással (fejenként 2 db) körítjük és azonnal tálaljuk.

Sajtos pitypangsaláta

A fiatal pitypangleveleket 1/3 rész ecetből, 2/3 rész olajból (ízesítés: só, bors, csipet cukor, 1 teáskanál mustár) álló öntetbe keverjük, és egy olyan szelet kenyeret, amelyet előzőleg fokhagymával bedörzsöltünk, aprítunk hozzá. Végül az egészre vékony szeletekben markáns ízű, zsírdús sajtdarabokat hintünk, összekeverjük a salátával és 30 percig érni hagyjuk.

Pitypangszirup

3-4 marék friss pitypangvirágzatot 2 l vízben puhára főzünk, leszűrjük és a forró lébe 1 1/2 kg cukrot és 2 db citrom levét keverünk. Folyamatos keverés közben a folyadékot olyan hosszú ideig főzzük, amíg teljesen szirupszerűvé (nyúlóssá) nem válik. Ekkor a szirupot jól záródó üvegekbe töltjük. Az így nyert szirup, ha gondosan készült, a valódi méztől alig különböztethető meg.

Pitypangbor

Száraz időben 4 1/2 l pitypangvirágzatot gyűjtünk. Kb. 10 l-es fazékba tesszük, 4 1/2 liter forró vízzel leöntjük. A fazekat lefedjük, 3 napig áztatjuk benne a virágokat. Ezután a folyadékot molinókendőn átszűrjük, a virágzatokból a lét kifacsarjuk. A folyadékba dobunk egy kis gyömbérgyökeret, 3 finomra vágott narancs és 1 citrom héját, valamint 1 1/4 kg cukrot. Az egészet egy nagy fazékban 20 percig lassú tűzön felfőzzük. Mázas cserép- vagy porcelánedénybe töltjük. Lehűtjük, egész addig, amíg test-meleg nem lesz. 1/2 darab élesztőt egy pirított rozskenyéren elkenünk és a folyadék tetejére téve azon úszni hagyjuk. Az edényt kendővel lefedjük, 6 napig meleg helyiségbe állítjuk, ezután a bort nagy edénybe szűrjük, és pamutkendővel letakarjuk. Három hétig sötét helyen állni hagyjuk, majd az edény tartalmát palackokba fejtjük. Az üvegeket dugóval gondosan lezárjuk. A bort legalább karácsonyig pihentessük.


Irodalom a lélek gyógyszere:


Szép Ernő: Pitypang

Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Az urak, a dámák
Ugye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezítlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja


2011. október 13., csütörtök

Cichorium intybus L. - Mezei katáng

Katángkóró, kávékatáng, cikória, vad cikória.

A rendszertani besorolása

A fészekvirágzatúak rendjében, a fészekvirágzatúak családjában, a nyelvesvirágzatúak alcsaládjába tartozó növény.

Drog 

Gyökérzet (Cichorii radix), virágzó föld feletti hajtás (Cichorii herba).

Hatóanyag 

Inulint, cikóriasavat és keserűanyagokat tartalmaz.

Leírása

A növény évelő (M). Függőleges gyöktörzse orsó alakú főgyökérben folytatódik. A tőlevelei kacúrosak, a szárlevelei lándzsásak. Egyenként vagy kettesével képződő fészekvirágzata a felső levelek hónaljában helyezkednek el. Kék színű nyelves virágjai júniustól a tél beálltáig virágoznak. Kaszat termésén korona alakú bóbita helyezkedik el.

Miben segít? 

Epehajtó, emésztésserkentő-étvágygerjesztő. A népi gyógyászatban vizelethajtóként is alkalmazzák. Máj és epehólyag bántalmakban szenvedőknél javasolt használata.

Mit készíthetünk belőle?  


Tea: 1 db. apróra vágott szárított katánggyökeret 2-3 dl  meleg vízzel leöntjük, melyet előtte 

felforraltunk 5-1o perccel. Ázni hagyjuk 5-10 percig és leszürjük. Naponta három csészényi tea fogyasztása elegendő. 



Saláta: A termesztett cikória leveleit és a salátakatáng leveleit salátaként fogyasztjuk.

Kávé: A termesztett cikória gyökerét megpörköljük, ledaráljuk és pótkávéként a hagyományos kávéfőzés módszerével elkészítve egy cseppnyi tejjel és mézzel ízesitve fogyaszthatjuk - pótkávéként. (Azok az embargós évek...)

Irodalom a lélek gyógyszere:

Gál János - Eszterlác, vagy mifene

Volt egyszer egy egyszervolt délután 

Verebek csintalankodtak 
A röhögő vadalmafán 
Oszt esett. 
Én majdbe-versetírtam, 
Te forgattad a szemed 
Már megint 
Hirtelen röhöghetnékem támadt: 
A múzsa be(h)intett amint 
hogy, hogy nem 
katángkóró vidított akkor is 
Olyan talánkék, mint az ég... 

Lomha a szellő, gyűlik a felhő 
Hogyha fájna az ég 
Fájna sokáig még 
Elkomorult az a délután 
Lassan telnek az emlők 
azok az ólom felhők... 
Elszomorult az ég 
meddig bírom még? 
Ki gyógyít meg, ki engem? 
Kígyóit melengettem 
hiteknek? 
Félem előre már 
a holdtalan éjszakát 
Vesszen az álom. 
Csendben porba alázom 
Füstbeavult napom 
Zárul a lánc.

2011. május 9., hétfő

Pásztortáska, közönséges - Capsella bursa - pastoris (L.)

Gezemice, kalánlopó, kanálfű, szívkésfű, 
Kisjézus táskája, pásztorerszény, élek-halok  

A rendszertani besorolása

Káprivirágúak rendjén belül a keresztesvirágúak családjába tartozik.

Drog

A virágzó növény föld feletti részei - Bursae pastoris herba

Hatóanyag



Flavonoidok, biogén aminok, káliumsó, cseranyag, gyanta, zsírosolaj, kolin.

Leírása


Táska formájú terméséről kapta nevét ez a gyógyító hatású növény, mely a világon sokfelé megtalálható. Magunk is gyakran találkozhatunk vele, útszélek, vasúti töltések mellett, mezőkön és természetesen a kertekben. Leginkább vérzéscsillapító hatása miatt ismert.

Európában őshonos a pásztortáska vagy gezemice, melynek ezeken kívül számos elnevezése van: a palackfű, istentáskája, csapka és pásztorerszény is ezek közé tartozik, de itt nem ér véget a sor. A keresztesvirágúak családjából való. Igénytelen növény, elegendő számára, ha süt a nap, és nem túl száraz a talaj. Nyaranta bőségesen szedhetünk belőle, tömegesen terem. Virágos, leveles szárának felső részét szokás gyűjteni - leginkább áprilisban és májusban virágzik a pásztortáska. Fontos azonban, hogy lehetőleg ne piszkos helyeken szedjünk belőle, kerüljük az utak mentét!

A rovart pusztítja, nekünk segít

A pásztortáska igen hasznos egyes bogarak, rovarok elleni védekezésben. Mivel a nedves környezetben viszkózus anyagot bocsát ki a magva, a rászálló, víz közelében élő rovarok hozzáragadnak és elpusztulnak. A szúnyog lárváival is ez történik, ezért alkalmas szúnyogirtásra. Egyfajta proto-húsevő növénynek is tekintik.

Az embereknek ellenben nagy segítséget nyújt a kezdetek óta. Legismertebb vérzéscsillapító hatása. Tartalmaz flavonoidokat, vérzéscsillapító peptidet, kálium- és kalciumsókat valamint kolint és tiramint.

Orrvérzéskor célszerű teát készíteni a növényből, és belemártott tampont az orrlyukba helyezni, ezzel nagy eséllyel csökkentjük a vérzést. Kiegészítő kezelésként alkalmazzák belső vérzés, tehát a méh, a gyomor, a bél vérzése esetén. Túl erős menstruációs vérzés esetén napi két csésze pásztortáska-tea elfogyasztása ajánlott.Mire jó a híres gezemice, avagy pásztortáska? Használják magas és alacsony vérnyomás normalizálására. Alkalmazhatjuk alkoholos tinktúraként: tíz-harminc cseppet téve csalánteába vagy vízbe. Vérző sebeket moshatunk le pásztortáskával.

A sérv, illetve belső szervek előreesésének gyógyítására, valamint az izmok és a tartószalagok erősítésére a pásztortáska-tinktúrás bedörzsölést ajánlják. A gyógyítandó szerv feletti bőrfelületet napi két-három alkalommal kell bedörzsölni a tinktúrával. A pásztortáska-tinktúrát készen lehet kapni.

A növénynek gyulladáscsökkentő és vizelethajtó hatása is van, utóbbi a magas kálium-tartalom miatt.

Mit készíthetünk belőle?

A pásztortáska levele, a gyökere és a magvai is ehetők. Nálunk kevésbé népszerűek a belőle készült étkek, de Kínában például úgynevezett hirtelensütött pásztortáska-levél is létezik, mint finom csemege.Mire jó a híres gezemice, avagy pásztortáska? Hazánkban gyógyteaként használatos. A tea elkészítési módja a többi gyógynövényteához hasonló, a pásztortáska szárítva van apróra vágva, ebből 2 teáskanálnyit érdemes leforrázni 2 deci vízzel, majd állni hagyni nagyjából negyed óráig. Leszűrés után fogyasztható. Érdemes naponta kétszer-háromszor inni belőle, egy-egy csészével, lassan és édesítés nélkül.

Zöldsalátába is keverhetjük a növény fiatal, friss hajtásait.

Ki ne fogyassza?

Ahogyan a gyógynövények egy részének, a pásztortáskának is megvannak az ellenjavallatai, fogyasztása várandósság és szoptatás ideje alatt nem ajánlott. Ha a vérzés elhúzódik, és a pásztortáska nem segít, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.


Irodalom a lélek gyógyszere
Pásztortáska

Hát szokd meg, hogy nézni kell 
az eget, hogyha alatta állsz. Akkor látod, 
hogy görbül, mint fejed 
búbja felett az a karimás. 

Nem tudom, hogyan mondjam, 
arról beszélek, amikor puncsfagyit eszik 
a felhő, és hozzá kék fagyállót iszik. 

Ettől néha még a taknya is folyik, meg lóg. 
Azt mondják az esőé, meg az Istené, 
- mármint a láb - szerintem kizárt. 

És akkor búcsúzik egymástól 
a zsebkendő meg az orrfújás. 
- Egy szép napon még 
mélyre nyúlsz a zsebedben! 
Ebből gondolja, az következik, hogy érte... 
Ó, naiv kis cafatkám! 

Ezután kerül elő a bicska, meg a laposüveg. 
Aztán a pálinka útközben lötykölődve, 
csókot küld majd 
a szembejövő hölgynek.


(2009. február)